2010. szeptember 15., szerda

Fwd: Magyarország amerikai szemmel

Egy amerikai család gondolatai, akik 1992 óta élnek Magyarországon.



Hogy milyenek a magyarok? Nem szeretünk sztereotipizálni, de ha kell, akkor azt mondom, az átlagos magyar pesszimista, történelemtudatos, pesszimista, okosan gyakorlatias, ellentmondásos, szereti a jó ételeket, pesszimista, tiszteli a művészeteket. Ja, említettem, hogy pesszimista?

És akkor jöjjenek a részletek.

Amennyiben területileg nézzük, Amerika soha nem volt olyan hatalmas, mint napjainkban, míg Magyarország sosem volt soha ilyen kicsi.

Ha a Magyarországon élő mintegy 170-180 ezer külföldi állampolgárt nem számítjuk, már a 10 milliós lélektani határ alá csökkent a népesség száma, míg Amerikában szinte minden évben eléri a demográfiai mutató a 10%-os növekedést.

Amerikában napokig utazhatsz anélkül, hogy még csak a közelébe se érsz az országhatárnak, míg Magyarországon néhány óra utazással átlépheted valamennyi határt.

Ha magyarul beszélsz, talán ha másfél millió ember megért, míg ha angolul, akkor több millióan.

Magyarországon a hét első napja a hétfő, Amerikában a vasárnap. (Hát ezt speciel marhára utálnám.)

A választások Amerikában mindig kedden vannak, míg Magyarországon a hétvégén.

Amerikában a dátumozás menete: hónap/nap/év.

Magyarországon Pünkösd és Karácsony másnapja munkaszüneti nap, míg Amerikában nem.

Míg a magyarok februárban, Farsang környékén szeretnek álarcot ölteni, mássá válni, mint akik, addig az amerikaiak ezt Halloween-kor teszik.

Az amerikaiak nem ünneplik Halottak Napját, se Mindenszentek ünnepét.

Amerikában a Karácsonyfát a család közösen állítja, a legtöbb helyen Hálaadás után közvetlen. A gyerekek felakasztják a zoknikat a kandallópárkányra, ebbe várják Santa Claus ajándékait. Christmas Eve, december 24-e csak a katolikusok számára ünnep, a többi családnál ilyenkor közös vacsorára gyűlnek össze a barátok, családtagok. Az ajándékokat 25-én reggel bontják ki. Amerikában nem ünneplik Szent Miklós napját se.

Míg Magyarországon az emberek életének része a harangszó, addig Amerikában nagyon ritkán hallani.

Amerikában, ha egy férfi eljegyez egy nőt, gyémántköves gyűrűt vesz neki, melyet a hölgy a bal kezén visel. A fiúnak nincs gyűrű az ujján. A jegyesek az esküvőre vesznek gyűrűpárt és ezt is bal kézen viselik. Ilyenkor a nő a jeggyűrűt viseli a szívéhez közelebb, a kövest fölötte. (Érdekes ez az eljegyzési gyűrű és jegygyűrű egyszerre viselése.)

Amerikában a templomi esküvőt az állam elfogadja, nem kell a városházára, se házasságkötő terembe menni.

Míg Magyarországon a szülőknek kérelmet kell beadni, ha gyermeküket a jegyzékben felsorolt hivatalos utónevektől eltérően szeretnék hívni, addig Amerikában minden név megengedett. (Ez szerintem nagyon is helyes, a névadásnak ősidőkre visszanyúló, nagyon fontos szerepe van az egészséges nemzeti identitás tudatunkban, a magyar keresztnevek is a nemzeti kultúránkhoz tartoznak, annak szerves részei, amit ápolnunk és büszkén viselnünk kellene...)

Amerikában szinte mindenkinek két keresztneve van. A katolikusok a keresztelőn választott védőszent nevét anyakönyveztetik.

Magyarországon csakis fegyvertartási engedéllyel tarthat valaki lőfegyvert, míg Amerikában bárki, akitől ezt a jogot hivatalosan el nem vették. Egyedül pisztolyt nem vehetsz a sarki boltban. Vagyis olyan fegyvert nem hordhatsz magadnál engedély nélkül, melyet elrejthetsz. (Nem akarnék egy olyan országban élni, ahol bárkinek lehet fegyvere, vagy egyáltalán szüksége van fegyverre, és főleg nem ott, ahol az emberi értékrend és az oktatás színvonal annyira sekélyes, mint Amerikában.)

Az amerikai könyvek gerincén az írás föntről indul és ha lefektetjük a könyvet olvasható, míg a magyar könyveket hasra kell fordítanunk, hogy a cím ne fejjel lefelé legyen a könyv gerincén.

Magyarországon a legtöbb nyilvános illemhelyen fizetni kell, míg Amerikában nem.

Amerikában a boltban a vásárló az úr, míg Magyarországon nemkívánatos vendég. (Hát igen, ebben még bőven lenne mit tanulni Amerikától.)

Amerikában a gyerekeket önállóságra nevelik. Minél előbb elhagyják a szülői házat, annál nyugodtabbak a szülők, hogy jól nevelték őket. A szülői háztól messze költözni elfogadott, még akkor is, ha hiányoznak a szülők. Magyarországon a gyerekeknek illik gondját viselni az idős szülőknek és a fiatalok legtöbbször csak az egyetem után költöznek el, sőt az együttélő generációk szokása sem ritka. (Az tény és való, hogy a magyar fiatalok többsége teljesen önállótlan, felelőtlen, és döntésképtelen, de szerintem úgy is lehet az életre nevelni egy gyereket, hogy nem kell sem röghöz kötni, sem pedig minél hamarabb "megszabadulni" tőle. A legtöbb ilyen önálló emberből - legyen az brit vagy amerikai -, akikkel valaha találkoztam, mindig hiányoltam az erős családi kötelékeket, a család mélyebb értékeinek ismeretét (és az igényét). Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy számukra a családalapítás inkább egy praktikus dolog, és mivel általában már gyermekkorukban is sokszor költözniük kellett, az Otthon fogalma előttük teljesen ismeretlen, nem érzik úgy, hogy van egy biztos pont, egy origó, ahová kötődnének, ahova tartoznának, egy állandó hely, ahonnan elindultak és ahova mindig visszatérhetnek a változó világ forgatagából. Bár ez a "légies" életmód sokkal nyitottabbá és elfogadóbbá teszi őket a magyar emberekhez képest, de ez az érzelmi kötetlenség az emberi kapcsolataik felületességében is erősen megnyilvánul.)

Amerikában az átlagember nem művészlelkű, míg Magyarországon értékelik a művészet minden ágát. (Tényleg?!)

A "Most mit csináljunk?" kérdés Amerikában megoldáskereső vitaindító, míg Magyarországon a kérdező megadta magát a sorsnak, s itt vége is a beszélgetésnek. (Hát, ez egy nagyon kemény igazság rólunk, jól fején találta a szöget.)

Amerikában a rendőröket általában tisztelet övezi, míg Magyarországon az 'ellenség' táborát képezik.

Amerikában az emberek nagyon halkan fújnak orrot, inkább halkan szipognak. Magyarországon roppant illetlen szipogni, viszont szabad hangosan trombitálva orrot fújni. (LOL engem például itt Angliában az őrületbe tud kergetni, hogy ha a munkahelyen azt kell hallgatnom, hogy valaki egész nap "diszkréten" szipog ahelyett, hogy kifújná az orrát. A "trombitálás" persze a másik véglet, de azért lehet az orrfújást is szalonképesen csinálni...)

Amerikában a nemzeti zászló a hétköznapok része, a legtöbb házon látható. Magyarországon csak ünnepnapokon kerül elő.

Amerikában a vendéggel levetetni a cipőt a legnagyobb illetlenség. (Hmm, nota bene.)

Magyarországon kiépített busz és vasútvonalak vannak még a legkisebb városokban is, míg Amerikában mindenkinek van autója. Akinek nincs, szociális hátrányban van. (Hát ezt nem feltétlenül venném negatívumnak, mondanom sem kell, hogy az amerikai autóipar mekkora károkat okoz közvetlenül és közvetetten az egész ökoszisztémának, erre nem igazán verném a mellem. Természetesen nekünk sincs mivel büszkélkednünk, de a tömegközlekedés fejlesztése és hatékonyságának növelése egy jó ellenpélda lenne.)

Az utcanevek Magyarországon a házak falán találhatóak, addig Amerikában az útkereszteződésekben, oszlopokra helyezve. (Ez például valóban sokkal jobban megkönnyítené a tájékozódást Magyarországon is.)

A magyar szupermarketek bevásárlókocsiainak négy szabadon forduló kereke van, míg az amerikai kocsikon csak az első kettő fordul. (Ööö váó, :DDD Nem tudom ennek van-e bármilyen gyakorlati előnye.)

A nap főétkezése Magyarországon az ebéd, Amerikában a vacsora.

Magyarországon a pincért az asztalodhoz kell hívni, ha szükséged van valamire, Amerikában a pincér kötelessége gyakran az asztalhoz lépni és megkérdezni, szüksége van-e az asztaltársaságnak valamire, illetve hogy elégedettek-e mindennel. (Bevallom őszintén, engem kurvára idegesít, amikor húszpercenként megkérdezik tőlem, hogy minden rendben van-e, ha valami bajom van, én biztosan szólni fogok, de példuál itt Angliában erre azért van szükség, mert egy átlag angol "udvariasságból" (honnan vették ezt a marhaságot?!) nem szólna magától, inkább megeszi az ételt, ami nem ízlik neki, és utána soha többet nem jön vissza, vagy esetleg még utólag ír egy többoldalas panaszlevelet, amikor már semmit sem lehet tenni...)

Amerikában nem illetlen dolog letenni a kést és csak a villát használni, míg a bal kéz az asztalon, vagy az ölben pihen. Magyarországon a kés-villa használat kötelező, már kisgyermekkorban.

Magyarországon, ha a vendég kér még az ételből, a vendéglátó elszégyelli magát, hogy nem adott eleget, míg Amerikában ez nagy dicséret a szakácsnak, a vendéglátónak, a ház asszonyának. (Mivan?! Nem hiszem, hogy ez általános lenne Magyarországon.)

Magyarországon a mosógép általában a fürdőszobában van, míg Amerikában a 'mosóhelyiségben'/utility room/laundry room. (Hát szerintem bármelyik jobb annál, mint hogy Angliában a KONYHÁBAN van a mosógép. Nekem mind a mai napig teljesen nonszensz.)

Amerikában a wc kagylónak nincs 'polca, ahol vizsgálatot lehet végezni a matérián', a produktum azonnal a vízbe érkezik. (Igen, és ha az ember nem tesz előre a vízbe több réteg wc papírt, akkor a belepottyanó szardarabtól felcsobban a szaros, hugyos, baktériumokkal teli víz az ember bőrére, aminek már a gondolatától is borzongok, ha a higiéniai szempontokat veszem figyelembe, úgyhogy lehet, hogy a "polcot" nem feltétlenül a vizsgálódás céjából találták ki...)

Az amerikaiak "pici törölközővel" mosakodnak.

Az amerikai iskolásoknak egyedi órarendjük van, így nincsenek osztályok, mint Magyarországon.

Az amerikai gyerekek nem használnak színesceruzát, csak művészeti órákon.

Az amerikai felnőtteknek két hét fizetett szabadság jár, míg Magyarországon ennek legalább a kétszerese.


 Forrás: Tengerentúlról

2 megjegyzés:

  1. "A nap főétkezése Magyarországon az ebéd, Amerikában a vacsora."
    Hat igen en nem csodalkozom hogy elhiznak mut a Rozmarok! Este etkezni lefekves elott, ekkora hulyeseget! Raadasul annyit amennyit ok esznek! Egy kozepes Hamburgert nem birtam megenni a Jack in the Box -ban. Mekkora lehet a nagy meret??
    A wc-vel kapcsolatban meg teljesen egyetertek! En 10 evvel ezelott sem ertettem miert jo hogy minden folcsapodik mint a szokokut!

    VálaszTörlés