2011. január 20., csütörtök

Alakváltó - Álmok




Fitzgerald Scott: Álmok


Álmok

Mik az álmok?

Időbe vésett pillanatok

Kósza ecsetvonások az alkonyat vásznán
ami határtalan mint a világűr

Csendesen dúdoló altatódalok a vörös pirkadatig

Álmok

Képzeletünk legvégső határai

A beteljesülés

Egyre magasabb síkokon szökellő gondolatok

Váratlan helyeken felbukkanó rejtett gyöngyszemek

Márványszobrai a tökéletes tökéletlenségnek

Ezek az álmok

Magasztos utazások túl a felfoghatón

Bús árnyai a régmúlt idők búcsújának

Alaktalan formák

Cikázó látomásokból és szivárványszínű hangokból
szövődő mintázatok

A vágyak és csillagok között csillámló ábrándok

Titokzatos fenségesség

Földöntúli szárnyalás a végtelen lehetőségeken át

(saját fordítás)

2011. január 5., szerda

Hilary Swank imádja a leértékeléseket

Forrás: Velvet

A színésznő elmondta, hogy tisztában van a pénz értékével, hiszen egy lakókocsiparkban nőtt fel, és emiatt soha nem hagyná ki a leértékeléseket – írja a FemaleFirst. "A múltamat soha nem felejtem. Segít, hogy ne vegyek mindent természetesnek. Megbecsülöm, hogy utazhatok, hogy ki tudom fizetni a számláimat. Hihetetlen érzés, hogy tudom, hogy adott esetben megvehetek egy pár cipőt, és megbecsülöm a leértékeléseket, ahogy mindenki más."


Én meg imádom Hilary Swanket.

2011. január 4., kedd

Re: Huszárruhában pisil a brüsszeli szoborfiú

Forrás: Index

"[...]a féléves magyar EU-elnökség alkalmából öltöztették egy napra zsinóros mentébe. Március 7-én matyó mintás ruhát húz majd, májusban pedig suba lesz rajta."


Hát szerintem országimázsnak ez ultragagyi...


Fejlemény:

A szél


Részlet Fekete István: Téli berek c. regényéből:

Hogy aztán a szelet mi hajtotta, azt nem lehetett pontosan tudni. Lehet, hogy önmagát kergette, lehet, hogy az észak lehellete volt, ami éppen most cserélődött a délivel, mindenesetre jött, jött, végtelenül, s mintha belelovalta volna magát valami őrjöngő hajszával, ami egyúttal a hideget is jelentette.

– Kutya szél – mondták az emberek, akik a szelet általában szidni szokták –, betyár szél… még csak ez hiányzott!

Az emberek általában szidni szokták a szelet, amiben — természetesen – nincs igazuk. Nem, azt nem lehet mondani, hogy a szél kellemes, de hasznos, sőt nélkülözhetetlen.

Mert ki szárítaná meg tavaszi vetések alá a földet, ki szárítaná meg az elázott kévéket, a renden a szénát, a vadak szőrét, a madarak tollat, az utak sarát? Ki tisztítaná meg a levegőt, ki tördelné le az elszáradt ágakat, ki végezné el a füvek és fák végtelen országának magvetését? Ki frissítené fel a poshadt vizeket, ami nélkül a halak és egyebek elpusztulnának, ki hajtaná a szélmalmokat, szélkerekeket, vitorlásokat? Ki hozná a felhőket, és ki seperné ki a füstöt és kormot a városokból s az emberek tüdejéből?

– Kutya szél – mondják mégis az emberek, csak a bacilusok nem mondanak semmit, hanem egyszerűen elpusztulnak, vagy kivándorolnak valahová, hogy a párás levegő és köd összefüggő testén alkalomadtán újra visszavándoroljanak kórháztöltögető szakmunkájukra.

Erre azonban most semmi kilátás nincs, mert a széllel együtt jött a fagy is, és ennek kietlen ridegségében a fertőzésnek semmi lehetősége nincs.

Az emberek azért csak szidták a szelet, ámbár fellélegeztek, és tervezgetni kezdtek… és a betegek felültek, és egyszerre sürgősen gyógyulni akartak. Ez az akarat pedig maga a gyógyulás.


Köszönöm Tündi!