2010. április 23., péntek

Re: Életemet egy szerelemért

A Dívány online női magazin leírt egy tanulságos, megtörtént esetet a társfüggőség tipikus példájáról, amely Magyarországon, kifejezetten a nők körében egy nagyon súlyos népbetegségnek számít. A cikk úgyan elég felületesen ír a témáról, de ennek ellenére érdemes mindenkinek elolvasni, egészen biztos, hogy sok nő saját tapasztalatai alapján is együtt tud érezni a történet főszereplőjével. Én magam is sokszor láttam ezt a jelenséget, amikor a nő szinte teljesen eltűnik és megszűnik létezni a párkapcsolatban, az egész énjét, életét feláldozza a Férfiért az áhítozott szeretetért cserébe, amelyet persze sohasem kap meg, csak legfeljebb csepegtetve, folyamatos bántások és sűrű megaláztatások kíséretében. Ezeknek a nőknek a számára a világról alkotott látóköre teljesen beszűkül, az egész életük szinte csak a Férfi köré korlátozódik, és sajnos kevés olyan férfi van, aki ne élne vissza durván ezzel a helyzettel, sőt, az esetek többségében erre maga a férfi is rájátszik vagy ő maga alakítja így azért, hogy teljesen kiszipolyozva és lerombolva a nő önértékelését ellensúlyozni próbálja a saját önbizalomhiányát,  kisebbségi komplexusait, és a feldolgozatlan kudarcait, amikért mindig valaki más a felelős (tehát azáltal válik jobb emberré, hogy bebizonyítja és elhiteti a másik féllel, hogy az rosszabb mint ő). Sajnos sok esetben ez a bánásmód a nőkkel szemben már az arab kultúrákhoz hasonlatos szintre süllyed, és nem ritka, hogy akár rendszeres családon belüli erőszakig fajul például fizikai bántalmazás vagy családon belüli nemi erőszak formájában (mert bizony, ilyen is létezik és sokkolóan gyakori), melynek következtében bizonyos nők gyakorlatilag Stockholm-szindrómában élik le az életüket a férfi mellett. Ez a viselkedésmód a férfiaknál nem csak a férfi-nő párkapcsolatokban figyelhető meg, de az apa-gyermek viszonyban is nagyon gyakori (ritkábban ugyan, de az anya-gyermek viszonyban is előfordul), így maga a társfüggőség oka, a pótolhatatlan és kielégíthetetlen szeretethiány már egészen fiatal korban, a családban keresendő.

A cikk egészen jól leírja a társfüggőség fogalmát is:
A társfüggő egész lényét, érzéseit, akaratát egy másik ember és a kettejük viszonya határozza meg, mindent ettől tesz függővé. Mintha a saját személyisége el is tűnne ebben a kapcsolatban, feladja az igényeit, mindent azért tesz, és mindent megtesz azért, hogy a másiknak megfeleljen. Nem tartja meg önálló életterét, nincs hobbija, általában minden idejét a másikkal igyekszik tölteni és ez az elszigeteltség, a társasági élettől való elzártság könnyen depresszióba kergetheti. Ugyanígy cserébe is elvárja ugyanezt, rossz néven veszi, ha a párja külön programokat szervezne magának. Ha a kapcsolatnak vége szakad, a társfüggő sokkal jobban megszenvedi, mint mások, hiszen ő csak a partneréhez képest létezett, és fogalma sincs, ki is ő valójában. Gyakran látjuk a társfüggő embereknél, hogy egy szakítás után hamar újabb kapcsolatba menekülnek, hiszen képtelenek egyedül lenni, és gyakrabban fordulnak elő köztük egyéb függőségek és depresszió is.

Bűnösök közt cinkos, aki néma - mondják, és sajnos az esetek túlnyomó többségében maguk a bajbajutott nők legjobb barátai, barátnői azok, akik aktívan vagy passzívan, de megerősítik őt a szenvedésben, és elfogadásra, beletörődésre buzdítják, mivel nagy valószínűséggel ők maguk is ezt látták a saját szüleik esetében, vagy mert éppen ők maguk is ennek a szenvedő alanyai a saját párkapcsolatukban. Az egyedülléttől való rettegés a legborzalmasabb tettek sikolyait is elnémítja, holott ezek a nők már így is teljesen magányosan élik a magánéletüket. Sok magyar nő értékrendjében csak az a két véglet szerepel, hogy párkapcsolatban lenni jó, és egyedülállónak lenni rossz. Pedig a valóság ennél sokkal árnyaltabb: egy hosszútávon jól működő, BOLDOG párkapcsolatban lenni valóban jó (ez az, amit a legkevesebb ember tapasztal meg Magyarországon), de ugyanakkor az ember egyedülállóként is lehet boldog, mert rendkívül fontos, hogy önmagunkban is meg tudjuk élni a boldogságot, sőt a boldog párkapcsolat alapja az, hogy az ember önállóan, mástól függetlenül is képes legyen boldog lenni, hiszen ez a legfontosabb időszak az életünkben, amikor van időnk saját magunkkal, a saját érzéseinkkel foglalkozni, és hogy felfedezzük azt, hogy mi tesz bennünket boldoggá. Sokkal magabiztosabban fogunk belevágni a következő párkapcsolatunkba, ha van egy elvárásunk a másik féllel szemben, és sokkal könnyebb lesz annak a nőnek is megtalálnia azt a férfit, aki képes igazán boldoggá tenni őt, ha ő maga is tudja, hogy mi teszi őt boldoggá. Azok pedig, akik magányosnak érzik magukat az egyedüllétükben, és a másik féllel akarják kipótolni a szívükben lévő űrt, mindenképpen súlyos hibát követnek el maguk ellen, mert ők nem kötődni fognak a partnerükhöz, hanem függeni fognak tőle, és nagyon kevés nő ismeri fel (be), hogy a függőség kiszolgáltatottságot eredményez, a kiszolgáltatottság pedig visszaélésre ad okot. Mert bár sokan kifejezetten élvezik a kapcsolatuk elején a kiszolgáltatottságukból származó előnyöket, a férfi kezdeti kényeztetését, a pihe-puha bölcsőt, amelyben nem terheli őket felelősség, viszont későn veszik észre, hogy ezért nagyon drága árat fizetnek: a kötelezettségeik, a velük szemben állított elvárások egyre inkább elhatalmasodnak felettük, melyek előbb vagy utóbb átlépik a női méltóság határát, és azt az érzést keltheti bennük, hogy a partnerük csak tárgyként kezeli őket. Hiába próbálják bemagyarázni maguknak az első pillanattól kezdve, hogy ők megtalálták a Nagy Őt, hamarosan nagyon is úgy fogják érezni, hogy a Vénusz légycsapója bezárult körülöttük, és a szerelmük kezdeti, látszólagos szabadsága egy alárendelt, megalázó fogságba fog torkollni. Van egy harmadik állapot ugyanis, ami még a magánynál is ezerszer rosszabb: a rosszul működő, BOLDOGTALAN párkapcsolat, amiben ma a legtöbb magyar nő vergődik. Természetesen ne várjuk azt, hogy a férfiak majd maguktól lemondanak a fölényes helyzetükről, hiszen ezzel be kellene ismerniük a saját gyengeségeiket is, amit képtelenség lenne összeegyeztetni az egoizmuson, a férfi büszkeségen, a tévedhetetlenségen alapuló értékrendjükkel, amiben hibázni vétek és a hibát beismerni nem erény, hanem szégyen (csak nézzük meg, hogy a magyar politikában és közéletben hány férfi meri vállalni a felelősséget a saját hibájáért...) Az első lépés a változtatás felé, hogy tudatosítjuk a magyar nőkben a kialakult helyzetüket, és hogy minden erőnkkel lehetőséget biztosítunk a számukra, minden eszközzel arra bátorítjuk őket, hogy egyedül, önállóan is képesek legyenek érvényesülni a társadalomban, mert csakis így szerezhetik vissza az elveszett önbecsülésüket és tartásukat. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az is kulcsfontosságú, hogy sok feminista nőszervezettel ellentétben ne zárjuk ki a férfiakat ebből a folyamatból, ne élezzük ki ezt a változást a "nemek harcára", mert azzal csak még erősebb ellenszenvet szítunk a férfiak részéről, akik a nők hétköznapi sikereit még kegyetlenebb elbánással fogják megtorolni otthon, a magánéletben. Fontos, hogy ebbe a fejlődésbe őket is aktívan bevonjuk, sőt kiemeljük és jutalmazzuk azokat, akik tesznek is valamit ennek érdekében.

A magyar társadalomban már így is súlyos egyenlőtlenségek alakultak ki a férfiak és nők között, de minél hamarabb beindítjuk ezt a folyamatot, annál hamarabb fog minden magyar nőnek és férfinak (!) a javára válni.

2010. április 17., szombat

Válaszlevél Assanak

a korábbi hozzászólására.



Kedves Assa,

Nagyon köszönöm a hozzászólását, először kicsit szomorúan olvastam, hogy Ön szerint én csak egy ilyen boszorkányüldöző erkölcscsősz vagyok, de ha már az első hozzászólásban megkaptam ezt a címet, akkor tisztelettel el kell fogadnom, és ha a magyar nőkbe valamint azokba a morális értékekbe vetett hitem, amik mellett már gyermekkorom óta kiállok, valóban az "önjelölt erkölcscsőszök" csoportjába sorolnak, akkor meggyőződésem, hogy Magyarországnak még nagyon sok erkölcscsőszre lenne szüksége az élet minden területén. Mert ha csak megnézzük, hogy a társadalmi problémák mellett például mi folyik ma a magyar politikában, gazdaságban, egészségügyben, oktatásban, akkor gondolom Önnek sem kellene sokáig bizonygatni, hogy hova jutott ez az ország erkölcs nélkül. Ön téved, hogyha azt hiszi, hogy azért papolok erkölcsről, mert én csak egyszerűen be akarom tiltani a pornót, vagy hogy azt állítom, hogy nincs szükség pornóra, és nem hiszem, hogy szégyelnem vagy titkolnom kellene, hogy én magam is nézek pornófilmeket, mert egy kicsit is felvilágosult ember tudja, hogy pornófilm és pornófilm között is óriási különbség van: én több éven keresztül kutattam a különböző stílusirányzatokat és belenéztem akár a legbetegesebb filmekbe is, de biztosíthatom afelől, hogy ezt nem örömszerzés céljából tettem, hanem hogy részletesen megismerjem és megértsem ezt az iparágat, és higgye el, hogy a legtöbbjükben nem volt semmi izgató, sőt inkább felháborított vagy éppen elszörnyülködtetett az, amikor szembesülnöm kellett, hogy milyen mélyre tud süllyedni az ember. Nem a női meztelenség önmagában az, ami felháborító és elítélendő, mert egy nő akár meztelenül is megőrizheti a nőiességét és a méltóságát, hanem az a kontextus, amibe a nőket manapság sokszor helyezik. Nagyon is szükség lenne olyan igényes, szép pornófilmekre, amiben például egy valódi pár, akik szeretik is egymást, valódi szituációkban szeretkeznek egymással (teljesen másképp mint két pornószínész tenné), és ezekbe a filmekbe ügyesen bele lehetne csempészni olyan gyakorlati tippeket vagy technikákat, amivel inspirálni lehet másokat, hogy hogyan fejlesszék a szexuális életüket. Természetesen nem egy prűd oktatóvideóról vagy a legtöbb férfi számára ma már unalmasnak és semmitmondónak tűnő erotikus filmekről beszélek, hanem egy minőségi pornófilmről, ami látványosan bemutatva felkelti a férfiak igényét arra, hogy a szeretkezés számukra arról szóljon, hogy minél jobban felizgassák és kielégítsék a nőt, mivel ők maguk így is úgy is elélveznek a végén. Magyarországon még a kilencvenes években végzett szociológiai kutatások szerint a nők több mint harmada (!) soha életében nem élte át az orgazmust, többek között ezért is különösen fontos lenne megmutatni és megtanítani az embereknek a KÖLCSÖNÖS szexuális örömszerzés változatos módszereit, amely elengedhetetlen lenne a boldogabb magánélethez egy olyan országban, ahol a családaink túlnyomó többségében a szex teljesen tabutémának számít, és ahol az egész oktatási-nevelési rendszerünkből hiányzik az érzelmi intelligencia fejlesztése, aminek segítségével magunktól is képesek lennénk felfedezni, hogy például milyen sokféleképpen lehet gyönyört okozni egy nőnek. Ezzel szöges ellentétben a manapság elterjedt pornófilmek a nőket teljesen alárendelt, kiszolgáltatott, megalázott képben ábrázolják, ahol a nő egyetlen szerepe, hogy látszólag élvezettel, minden ellenállás nélkül, a legmegalázóbb pozíciókban, szinte tárgyként ráncigálva kielégítse a férfit, olyan módszerekkel, ami a valós életben nem, hogy nem okozna a nőnek élvezetet, hanem valószínűleg komoly sérülésekkel is járna. Sokan a magánéletükben sem tartják szem előtt a kölcsönös örömszerzés egyensúlyát, hogy a férfi élvezete az nem mehet a nő élvezetének a rovására, főleg nem úgy, hogy ezzel kellemetlenséget, megalázottságot vagy akár fájdalmat okoz, mert hogyha megszűnik a kölcsönösség érzése, a szeretkezés, akkor onnantól kezdve a férfi már gyakorlatilag csak önkielégítést végez a nővel, és hibás az a felfogás, hogy a nőnek ehhez asszisztálnia kellene szerelemből vagy házastársi kötelességből. ("Ha szeretsz, akkor megteszed értem..." kezdetű érzelmi zsarolással is már sok nő érezhette kényszerítve magát olyan szexuális aktusra, ami egyáltalán nem okozott neki örömet vagy egyenesen megalázó volt a számára.) A nők és mi, jóérzésű férfiak is - találóan mondva - szó nélkül végignéztük, ahogy a pornófilmek stílusa odáig fajult, hogy a hímsovinizmus ilyen erőszakosan kisajátította magának a műfajt, ami rendkívül káros társadalmi képet fest arról, hogy hogyan bánunk a nőkkel a magánéletben. Mert aki rendszeresen nézi ezeket a pornófilmeket, az nagyobb valószínűséggel fogja (az érzelmi intelligenciájától függően) tudat alatt átvenni az ott látott rossz viselkedésmintákat, amit akartan-akaratlanul is be fog vinni a saját párkapcsolatába is. Ezáltal az otthonokban, a hálószobákban életre kel a bizarr fikció, amit előtte a stúdióban, csupán üzleti érdekektől vezérelve, ellenőrzött körülmények között vettek fel olyan gyakorlott pornószínészekkel, akik fizikailag egyáltalán nem élvezték magát az aktust, és amit ingyen soha nem is vállaltak volna el. Mégis az általuk bemutatott természetellenes szerepek begyűrűznek és elvárásokká válnak a nőkkel szemben a hétköznapi párkapcsolatokban. Emiatt különösen veszélyeztetettek a gyermekek, akik az otthoni vagy iskolai szexuális felvilágosítás hiánya miatt már jelenleg is ezekből a pornófilmekből tanulják meg a szexet, és az a szülő a legnaivabb, aki azt hiszi, hogy az ő gyereke még biztosan soha nem látott ilyet. Pornó mindig is volt, és mindig is lesz, de remélem Ön sem akarja, hogy a magyar nőket is erre a megalázó célra használják, mert azt látom, hogy egyre több nő indul el ezen a lejtőn, aminek a legalján maguk a férfiak állnak. Szeretném hinni, hogy ezek a gondolatok minden nyelven ugyanazt jelentik a nők számára, de külföldi éveim során rá kellett jönnöm, hogy a lényeges kulturális eltérések miatt ezeket leginkább abban az országban tudom eredményesen érvényesíteni, amelynek kultúráját én magam is a legjobban ismerem - Magyarországon.

Én is kérem Önt, hogy ne legyünk naivak! A fogyasztói társadalom tagjai hajlamosak sokszor azt hinni, hogy mindaz, amit látnak a médiában, csak úgy véletlenül, maguktól történnek, pedig az esetek 99%-ban pontos tervezés eredményei. Az elmúlt majdnem 10 év szakmai elkötelezettsége és tapasztalata az értékesítésben és marketingben betekintést engedett a szakma árnyékos oldalára is, ahol testközelből volt alkalmam megérteni ennek a gépezetnek az összetett működését. Ön ugyan ezt démonizálásnak hívja, de ha egy kicsit jobban tanulmányozzuk, akkor láthatjuk, hogy nem démonok, hanem olyan emberek irányítják - tisztelet a kivételnek -, akik sajnos nem válogatnak a tisztességes és tisztességtelen eszközök között. (Ennek felügyeletére Angliában például teljesen hivatalosan működő szakmai erkölcscsőszök, úgynevezett watchdog szervezetek működnek, amelyek természetes önszabályozással segítik a fogyasztói érdekvédelmet.) Mert ami sokakban nem tudatosul, hogy minden nap profi marketing szakemberek ezrei dolgoznak keményen azon, hogy manipulálják, felkeltsék az igényeinket olyan termékekre és szolgáltatásokra, amiket magunktól lehet hogy soha nem is akarnánk megvásárolni, és az ő munkájukat könnyíti meg a tudatos vásárlók, a gondolkozó emberek szisztematikus leépítése, amihez egy erkölcstelen állam népbutító oktatási rendszere is szükséges. Ilyen rövid idő alatt természetes úton erre nem is tudna kialakulni igény, ezt bizony mesterségesen generálják. Kérem, ne vegye bántásnak, de egy nagyon kényelmes és naiv álláspont azt gondolni bármiről a kapitalista versenygazdaság idején, hogy azért van valamire kínálat, mert erre van igénye az embereknek, mintha ez csak egy ilyen passzív, utánkövető folyamat lenne. Épp ellenkezőleg ez egy nagyon is proaktív folyamat, azért van rá igénye az embereknek, mert a kínálatot nyújtó cégek tudatosan, előre tervezetten felépítik rá az igényt, és ma már egy erős marketinggel szinte bármit el lehet adni.

Tudom, hogy a "kurva" szó sok embernek bántani fogja a fülét, de sajnos Magyarország már régesrég maga mögött hagyta azt a pontot, amikor még szép szavakkal lehetett volna beszélni erről a témáról, mivel a legtöbb probléma már olyan szinten elhatalmasodott, hogy hazugság és önámítás lenne finomkodva szépíteni és tupírozni a tényeket. A probléma felismerése és létezésének elfogadása az első és sokszor legfájdalmasabb lépés a probléma megoldásának irányában. Magyarországon az erkölcsi határvonalak teljesen elmosódtak, sőt sok helyen meg is szűntek, a morális irányelvek fájdalmas hiányát mi sem bizonyítja jobban, hogy például Önhöz hasonlóan a legtöbb ember ugyanolyan bizonytalansággal próbálja fejtegetni azt a dilemmát, hogy vajon hol húzódik a "kurvaság" határa a munkahelyen vagy a magánéletben, és bizony sokuk érezheti úgy, hogy csak a sötétben tapogatózik. A válaszhoz viszont nem kell messzire mennünk, hiszen egész történelmünket átitatta egy erős és rugalmas erkölcsi normarendszer, ami évezredek alatt forrta ki magát és beleívódott az egész magyar kultúrába. Idézzünk csak fel néhány történelmi példát, az Aranybulla korszakalkotó törvényességét, Mátyás király legendás igazságosságát, vagy Széchenyi országépítő nemességét, de nem csak a magyar államférfiak példámutató tettei maradtank fenn a történelem könyvek lapjain, hanem az előttünk élő magyarok hétköznapi életének morális értékei is tovább élnek a népdalainkban, a népmeséinkben, az egész népművészetünkben, amit buta módon más nemzetekkel ellentétben mi egyáltalán nem ápolunk, a magyar folklór utolsó képviselőit legfeljebb csak a külföldiek szokták ámulattal csodálni. Kérem, szánjon pár évet a magyar népköltészet, szépirodalom és történelem műveinek mélyrehatóbb tanulmányozására, és Ön is rá fog jönni, hogy az "én fekete-fehér birodalmam" valójában tele van ragyogó színekkel, és ne feledje, hogy ez nem az Én, hanem a Mi közös birodalmunk, a Mi közös múltunk kincsei. Ha az ember az elméjével és a szívével is megérti az ebben rejlő erkölcsi értékeket, akkor ezeket könnyedén és határozottan fogja tudni átültetni és alkalmazni a mai hétköznapi élet sűrűjében is.

Szinte gyermekkorom óta aktívan foglalkoztat a nők elleni erőszak és társadalmi igazságtalanságok felkutatása és tanulmányozása, amelynek megértésében a témában megjelent könyvek mellett sokat segítettek azok a nők, akik eddigi életem során megtiszteltek a bizalmukkal és elmondták, hogy mi történt velük. Higgye el, nem kérkedésből mondom, de attól félek, hogy én sokkal több "tanmesét" tudnék mondani Önnek, és bár ezek súlyosságát nem lehet összemérni egymással, mert mindegyik eset úgyanúgy egy tragédia, de vannak olyan történetek, amelyek ép elmével nehezen felfoghatók. Ezek mind Magyarországon történtek és történnek jelenleg is, és ráadásul ezek nem ritka, elszeparált esetek, hanem olyan általánosan elterjedt bánásmódról van szó, amely ugyanúgy előfordul a nagyvárosokban is, de minél mélyebbre megyünk az ország vidéki kisvárosai felé, annál brutálisabb esetek kerülnek napvilágra. Már csak emiatt sem lennék képes szó nélkül tovább menni az olyan cikkek mellett, amelyek még egy lökéssel mélyebbre taszítják a magyar nőket ebben az állapotban, és ezután is mindent meg fogok tenni időm és erőm teljéből annak érdekében, hogy minél kevesebb nővel történjenek meg ilyen borzasztó dolgok. Ön elárulja ezeket nőket, amikor azt mondja, hogy miért olyan hihetetlen, hogy van akinek ez a munka megfelelő, mert senki nem fogja nekem bebizonyítani, hogy bármelyik kislány azért született ezen a földön, hogy egyszer majd kurva legyen belőle. Az, hogy ez a lehetőség számára egyszer majd egy elfogadható alternatíva lesz, az csakis a környezeti tényezőktől, a család és a társadalom hozzáállásától függ, és talán Ön nem hiszi, hogy ezeken lehet valaha is változtatni, viszont én PONTOSAN TUDOM, hogy hogyan lehet rajtuk változtatni, és az, hogy ennek mennyi idő múlva lesznek látható eredményei, csak annak a függvénye, hogy hány ember hátráltat és hány ember segít ennek megvalósításában.

Az Ön által elmesélt történet valóban elszomorító, de felhívom a figyelmét, hogy súlyos hibát követ el, ha dicsőíti, üdvözíti az ő áldozatkészségét, és ezáltal mártírrá avanzsálja őt. Pont ez a legkárosabb hozzáállás ma Magyarországon, hogy sokan rengeteg erőfeszítést és akaraterőt emésztenek fel abban, hogy keservesen elviseljék a problémákat, ahelyett, hogy a megoldáson gondolkoznának, büszkeséggel tölti el őket, hogy hosszú éveken keresztül tűrik a szenvedést, ahelyett, hogy azt az erőt és energiát a szenvedés okának mielőbbi megszüntetésére fordítanák. Meg se próbálja megmagyarázni nekem, hogy annak a nőnek miért nem lett volna más választása, mert ha a magyarok nem arra használnák az intelligenciájukat és vehemenciájukat, hogy folyamatosan azt bizonygatják, hogy valamit miért NEM LEHET megcsinálni, hanem arra, hogy valamit HOGYAN LEHET megcsinálni, akkor ez az ország már rég nem ilyen problémákkal küszködne. Hogyha annak a nőnek volt annyi esze és kitartása, hogy megszerezzen egy ügyvédi diplomát, akkor inkább vizsgáljuk meg azt,  hogy mit kellett volna másképp tennie az adott körülmények között, hogy ezt a méltósága feláldozása nélkül érje el. Utólag persze okosabb az ember, de használjuk ezt a tudást arra, hogy megosszuk mindenkivel és megelőzzük, hogy hasonló helyzetben lévő nők is ebbe a csapdába essenek, amibe a legtöbb esetben a tájékozatlanság, az információhiány vezeti őket a reménytelennek és kilátástalannak tűnő helyzetükből. Ön félremagyaráz engem, amikor azt mondja, hogy ennek a nőnek is arcába üvölteném, hogy kurva - az alapvető tényen ugyan nem változtat az a mentegetőzés, hogy ezt milyen okból vagy célból tette, de nincs is erre erkölcsi ítélőbíróság, ahol  emiatt magyarázkodnia kellene, ő csak a saját lelkiismerete és önértékelése felé tartozik elszámolással, ami sokkal nehezebb, mint az embereknek bizonygatni, hogy ő csak egy ártatlan áldozat volt. Én sem szándékozom keresztre feszíteni vagy máglyán elégetni azt a nőt, aki saját döntése által már átlépte ezt a határmezsgyét, és nem is személy szerint őt ítélem el, hanem azt, ami vele történt. Azt pedig csak szomorúan tudomásul veszem, hogy ő elhitte vagy bemagyarázta magának, hogy nincs más választása, és próbálom elemezni, megérteni a vele történteket, hogy segíthessek neki és másoknak is, mert az a legprimitívebb és legkárosabb reakció, hogyha megbélyegezzük és kiközösítjük ezeket a nőket, és ezzel az esélyét is elvesszük tőlük a megújulásra. Viszont pont ezekből az esetekből tanulva nyomatékosan szeretném figyelmeztetni azokat a nőket, akik éppen most készülnek megtenni ezt a lépést, hogy ezzel valójában milyen sokat veszíthetnek, mert az első lépés, hogy aktív társadalmi kommunikácóval, hivatalos tájékoztatással, felvilágosítással és még rengeteg kreatív módszerrel próbáljuk megelőzni, hogy a jövőben bárki is ennek a közelébe tévedjen. Szent meggyőzédesem, hogy a magyar nők ennél sokkal többre hivatottak, mint ahogy az Ön által említett nőnek a története is végül bizonyítja. Az ő esete valóban egy szégyen, de ez nem csak az ő szégyene, hanem azoknak a férfiaknak is a szégyene, akik visszaéltek ennek a nőnek a kiszolgáltatott helyzetével, azoknak a barátoknak is a szégyene, akik tudtak ennek a nőnek a helyzetéről, de nem akadályozták meg, hogy ez vele megtörténjen, vagy ha barát létükre nem is tudtak róla, minden olyan embernek a szégyene, aki ismerte őt, tudta vagy sejtette, hogy mi történik vele, és mégis szemet hunyt felette, és végül minden magyar embernek, így nekem is a szégyenem, hogy a honfitársunkkal, egy Nővel, egy értékes emberi élettel ilyen megtörténhetett Magyarországon. Önnek is és nekem is, minden magyarnak kötelessége és felelőssége, a Mi közös feladatunk azért legalább egy kicsit is tenni, hogy majd eljöjjön az a nap, amikor már ilyen szomorú esetek nem történhetnek meg egyetlen nővel sem az országunkban, az otthonunkban, és hazudik bárki, aki azt mondja, hogy ez lehetetlen, mert minden ember által létrehozott érték, amit az ember rombolt le, azt az ember újjá is tudja építeni.


Addig is maradok tiszteletbeli erkölcscsősze:

Csorba Gábor

2010. április 14., szerda

Re: Hatszázezret is megkereshet egy szexchatelő

Megjegyzés a Velveten megjelent cikk kapcsán

Az ilyen cikkeket azért tartom felháborítónak, mert gyűlölöm, hogy megint reklámot csinálnak a szexiparnak, hogy elhintsék az emberek fejében, hogy hogyan lehet kevés munkával sok pénzt keresni (a hozzászólások között persze kiderül, hogy ezzel sem lehet, csak erre sokan későn fognak rájönni), és főleg a hitelválság óta egyre több ilyen PR cikkel ösztönzik a magyar nőket arra, hogy igazándiból ez nem is olyan nagy dolog, kb. olyan mint amikor chatelsz valamelyik barátoddal, csak itt szét kell tárnod a lábadat is - NEM NAGY ÜGY, ugye? És már látom, amint majd egy csomó szerencsétlennek felcsillan a szeme: "Úúúh akkor csak levetkőzök és maszturbálok a kamera előtt és keresek havi 1 millát, és közben még az angolt is gyakorolhatom egy kicsit! De persze ettől én még neeem, nem leszek kurva, mert ki is hangsúlyozták a cikkben, hogy ez N-E-M pornó, és különben is csak az a kurva, aki az országút szélén áll, és török kamionosokkal kefél az útmenti erdőben..." Szeretném az arcába ordítani ezeknek a nőknek, akiknek akár csak megfordul a fejében, hogy milyen jó buli lenne ezt a melót elvállalni, hogy ezzel MÁR PEDIG BIZONY TE IS EGY KURVÁVÁ VÁLSZ, egy modern kori internetes kurva leszel és ráadásul egy hülye kurva, ha úgy csinálnak belőled kurvát, hogy közben elhiszed, hogy nem is vagy az. Teljesen mindegy, hogy ezt az út szélén, egy "munkahelyen", vagy mint ahogy egyre többen akár a saját párkapcsolatukban teszik, mert minden nő azáltal válik kurvává, hogy akár anyagi okból, akár egyéb érdekből kiárusítja az egyik legnagyobb kincsét, a NŐI MÉLTÓSÁGÁT, és hogy nem tiszta szívből, őszinte szerelemből adja, hanem ilyen módon áruba bocsátja az intimitását, a szexualitását, amivel a teremtő természet megáldotta a Nőt, és akivel minket, férfiakat megajándékozott, csak sok férfi (és nő!) már rég elfelejtette, hogy ez nem egy olyan ajándék, ami a férfinak JÁR, és nem is olyan, amit MEG LEHET KAPNI, hanem ezt KI KELL ÉRDEMELNI, és utána MEG IS KELL BECSÜLNI, ha az ember meg akarja tartani egy életen át.

Magyarországon egy nagyon komoly üzleti gépezet munkálkodik azon, hogy folyamatosan minden médiában azt sulykolja a magyar emberekbe, hogy egy nő csak akkor viheti valamire, hogyha a szexiparban dolgozik, mert ott jól megfizetik és elismerik a munkáját. Ebbe az iparágba beletartozik minden az ilyen szofterotikus online egye-petyétől a hard-core szado-mazo pornóig az olyan presztízs értékű szexszimbólumokon át, mint például a magyar Playboy, ami ilyen döbrögi pökhendiséggel űz sportot abból, hogy "úgyis van annyi pénz, amennyiért le tudom vetkőztetni a Liptai Claudiát is", és alattomosan, szisztematikusan, egyesével megtöri azoknak a sikeres magyar nőknek is a tartását, akik hosszú évek tisztességes és kemény munkájával építették fel a karrierjüket. Ezek a nők pedig nagyon jó példaképet jelenthetnének sok magyar nő számára, ha nem hitették volna el velük is, hogy az a Büszkeség, te attól vagy "sikeres", ha az egész ország előtt meztelenül pózolhatsz a Playboy címlapján. Nem is beszélve a magyar média által előszeretettel népszerűsített nemzetközi pornó Oscar-díj "sikereinkről" meg a Kovi féle gulyáspornó-sztárokról, és az is megérne egy külön misét, hogy Magyarországgal ellentétben a világ legtöbb országában vajon miért lenne teljesen elképzelhetetlen, hogy a nőiességet gyalázatosan sárba tipró "erotika kiállításokat" szervezzenek (végülis csak ott kúrnak a pódiumon a nagyközönség előtt, de ez SEM pornó, ez erotika, értem én...) Abba sem gondolnak bele az emberek, hogy ezeknek a tevékenységeknek mennyire káros és veszélyes következményei vannak arra nézve is, hogy Magyarországról milyen kép alakul ki a nemzetközi köztudatban. Megdöbbentő, hogy az európai felmérések szerint Hollandia után nem más mint Magyarország a második legnépszerűbb utazási célpont a szexturizmusban, ami kiábrándító és szégyenletes, hogy nem a gyönyörű tájaink, egészséges termálvizeink, vagy a finom ételeink-italaink vonzzák a külföldi turistákat Magyarországra, hanem az olcsó kurvák. Rengeteg más módja lenne annak, hogy a magyar nők valóban világhírű szépségéből úgy is tudjunk profitálni, hogy közben nem csinálunk belőlük sztriptíz táncosokat, pornószínésznőket, meg prostituáltakat, de akár a félmeztelen testfestéses hostesseknél is vannak intelligensebb (és kevésbé megalázó) rendezvény marketing eszközök. Nem vesszük észre, hogy bizony szolgalelkű vagy éppen pénzéhes kurvákat nevelünk a saját Nőinkből, mert bár amíg hugainkról, nővéreinkről, lányainkról, anyáinkról van szó, addig a nő szent és sérthetetlen, de amint a nőről, mint barátnőről, feleségről, asszonyról beszélünk, attól a pillanattól kezdve megszűnik a tisztelet és a nő vagy egy senki, vagy egy ribanc, vagy egy hülye, aki sajnos sok esetben csak egy otthoni cselédként meg házi szexrabszolgaként van tartva, mert hát a nőt azt ugyebár tartani kell, mint az állatot, az nem olyan jószág ám, aki csak úgy egyedül, önállóan képes lenne bármilyen sikert elérni, az istenadta Férfi nélkül még magát sem tudná eltartani, sőt valószínűleg eldőlne, mint a gerenda, ha nem támaszkodhatna a férfira. Ehhez persze hozzátartozik az érem másik oldala is, hogy sok nőnek ez a szerep nem megalázó és vérlázító, hanem előnyös és kifejezetten kényelmes, és ez a tény talán még elszomorítóbb, mint az, ahogyan a férfiak többsége bánik a nőkkel ma Magyarországon (mély tiszteletem a kivételeknek, mert szerencsére olyanokat is ismerek).

Egy nemzet legkisebb szervezeti egysége a család, és egy ország sikerességét a benne élő családok sikeressége határozza meg, a siker kulcsa pedig a BOLDOGSÁG, mert ahogy Ági mama példája is mutatja, egy nő akár vécés néniként is lehet boldog és sikeres (tanulságos megnézni a vele készült videót). Ami az igazán lényeges kérdés a családok (és az ország) jövőjének szempontjából, hogy a magyar gyermekek milyen környezetben nőnek fel? Mit látnak otthon? Apa és Anya boldogok? Apa és Anya reggel szívesen megy munkába? Apa és Anya olyan munkát végez egyáltalán, amit szeret csinálni, amiről élvezettel tud beszélni? Apának és Anyának vannak saját hobbijai, vagy neadjisten álmai? Apa és Anya meg tudja valósítani az ötleteit, a terveit a hétköznapi életben? És a nap végén Apa és Anya boldog, hogy újra láthathja egymást és megoszhatja a kudarcait és a sikerélményeit a családjával? Persze manapság szinte valótlanul idillinek tűnhet ez az állapot, de abban a családban, ahol az összes kérdésre a válasz tartósan "Nem" (és sajnos ilyen családból nagyon sok van Magyarországon), ott a gyereknek érzelmi szempontból egy pokolian nehéz gyermekkora lesz, ami rengeteg frusztrációt és komplexust fog benne szülni, amelyeket legtöbben majd egész életükön át hordoznak magukban, megkeserítve ezzel saját és környezetük (főleg a szeretteik) életét. Bár még így sem lehetetlen, de ezzel a béklyóval sokkal kevesebb esélye marad bárkinek is, hogy sikeres és boldog emberré váljon, és hogy ezt a sikert és boldogságot majd továbbadhassa a saját gyermekeinek is. Észre kell vennünk, hogy ma Magyarországon a nők e tekintetben halmozottan hátrányos helyzetben vannak, mert már egészen fiatal koruktól kezdve egy nagyon súlyos társadalmi nyomás nehezedik rájuk a munkahelyen és a magánéletben egyaránt, és még ha nagy erőfeszítések árán meg is tudnak felelni ezeknek az elvárásoknak, lemondva a saját terveikről, vágyaikról, még akkor is sokszor úgy érezhetik, hogy a rendszer ellenük van, kihasználja vagy diszkriminálja őket. Ilyen úgynevezett társadalmi mém például az a Magyarországon általánosan elterjedt hiedelem - amit többnyire a férfiak bizonygatnak -, miszerint a nők nem tudnak autót vezetni, és valóban sok nőnek már a vezetés gondolatától is görcsbe rándul a gyomra, amit inkább jobb a férfira bízni, mert ő maga úgyis biztosan rosszul csinálná. Érdekes tény viszont, hogy olyan országokban, ahol az emberek nem ezt szajkózzák állandóan, ott a nők meglepő módon mindenféle gond nélkül ugyanolyan jól tudnak vezetni mint a férfiak. Vajon a magyar nők tényleg genetikailag kódoltan hülyébbek a vezetéshez más országokban élő nőkhöz képest, vagy ez is csak egyike a nőkről alkotott számos előítéles beidegződésünknek, amivel a nők önbizalmát áldozzuk fel a férfiak önimádatának oltárán? Muszáj felismernünk, hogy amíg ilyen és ehhez hasonló primitív, korlátolt, elnyomó gondolatokkal tönkretesszük a magyar nők önértékelését és mesterségesen lefojtjuk gyakorlatilag a társadalom felének a teljesítményét - és ezt a másik fél sem ellensúlyozza semmivel, mert azért nem nevezném kimagaslónak sok magyar férfi munkahelyi és magánéleti teljesítményét sem -, addig esélyünk sincs arra, hogy egy sikeres és boldog országot teremtsünk magunknak, ahol majd a gyermekeink is egy sikeres és boldog családban nőhetnek fel, és ezáltal belőlük is egy sikeres és boldog ember válhat.



Ui.: Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a cikket, ha nem osztod a véleményem ebben a témában, akkor szívesen olvasnám, hogy miért nem, viszont ha egyet értesz a fentebbi gondolatok részével vagy egészével, akkor hálás lennék, hogyha továbbküldenéd másoknak is, mert mindenképp fontosnak tartom, hogy elinduljon egy aktívabb társadalmi párbeszéd a magyar nők helyzetéről.