Válaszlevél Assanak

a korábbi hozzászólására.



Kedves Assa,

Nagyon köszönöm a hozzászólását, először kicsit szomorúan olvastam, hogy Ön szerint én csak egy ilyen boszorkányüldöző erkölcscsősz vagyok, de ha már az első hozzászólásban megkaptam ezt a címet, akkor tisztelettel el kell fogadnom, és ha a magyar nőkbe valamint azokba a morális értékekbe vetett hitem, amik mellett már gyermekkorom óta kiállok, valóban az "önjelölt erkölcscsőszök" csoportjába sorolnak, akkor meggyőződésem, hogy Magyarországnak még nagyon sok erkölcscsőszre lenne szüksége az élet minden területén. Mert ha csak megnézzük, hogy a társadalmi problémák mellett például mi folyik ma a magyar politikában, gazdaságban, egészségügyben, oktatásban, akkor gondolom Önnek sem kellene sokáig bizonygatni, hogy hova jutott ez az ország erkölcs nélkül. Ön téved, hogyha azt hiszi, hogy azért papolok erkölcsről, mert én csak egyszerűen be akarom tiltani a pornót, vagy hogy azt állítom, hogy nincs szükség pornóra, és nem hiszem, hogy szégyelnem vagy titkolnom kellene, hogy én magam is nézek pornófilmeket, mert egy kicsit is felvilágosult ember tudja, hogy pornófilm és pornófilm között is óriási különbség van: én több éven keresztül kutattam a különböző stílusirányzatokat és belenéztem akár a legbetegesebb filmekbe is, de biztosíthatom afelől, hogy ezt nem örömszerzés céljából tettem, hanem hogy részletesen megismerjem és megértsem ezt az iparágat, és higgye el, hogy a legtöbbjükben nem volt semmi izgató, sőt inkább felháborított vagy éppen elszörnyülködtetett az, amikor szembesülnöm kellett, hogy milyen mélyre tud süllyedni az ember. Nem a női meztelenség önmagában az, ami felháborító és elítélendő, mert egy nő akár meztelenül is megőrizheti a nőiességét és a méltóságát, hanem az a kontextus, amibe a nőket manapság sokszor helyezik. Nagyon is szükség lenne olyan igényes, szép pornófilmekre, amiben például egy valódi pár, akik szeretik is egymást, valódi szituációkban szeretkeznek egymással (teljesen másképp mint két pornószínész tenné), és ezekbe a filmekbe ügyesen bele lehetne csempészni olyan gyakorlati tippeket vagy technikákat, amivel inspirálni lehet másokat, hogy hogyan fejlesszék a szexuális életüket. Természetesen nem egy prűd oktatóvideóról vagy a legtöbb férfi számára ma már unalmasnak és semmitmondónak tűnő erotikus filmekről beszélek, hanem egy minőségi pornófilmről, ami látványosan bemutatva felkelti a férfiak igényét arra, hogy a szeretkezés számukra arról szóljon, hogy minél jobban felizgassák és kielégítsék a nőt, mivel ők maguk így is úgy is elélveznek a végén. Magyarországon még a kilencvenes években végzett szociológiai kutatások szerint a nők több mint harmada (!) soha életében nem élte át az orgazmust, többek között ezért is különösen fontos lenne megmutatni és megtanítani az embereknek a KÖLCSÖNÖS szexuális örömszerzés változatos módszereit, amely elengedhetetlen lenne a boldogabb magánélethez egy olyan országban, ahol a családaink túlnyomó többségében a szex teljesen tabutémának számít, és ahol az egész oktatási-nevelési rendszerünkből hiányzik az érzelmi intelligencia fejlesztése, aminek segítségével magunktól is képesek lennénk felfedezni, hogy például milyen sokféleképpen lehet gyönyört okozni egy nőnek. Ezzel szöges ellentétben a manapság elterjedt pornófilmek a nőket teljesen alárendelt, kiszolgáltatott, megalázott képben ábrázolják, ahol a nő egyetlen szerepe, hogy látszólag élvezettel, minden ellenállás nélkül, a legmegalázóbb pozíciókban, szinte tárgyként ráncigálva kielégítse a férfit, olyan módszerekkel, ami a valós életben nem, hogy nem okozna a nőnek élvezetet, hanem valószínűleg komoly sérülésekkel is járna. Sokan a magánéletükben sem tartják szem előtt a kölcsönös örömszerzés egyensúlyát, hogy a férfi élvezete az nem mehet a nő élvezetének a rovására, főleg nem úgy, hogy ezzel kellemetlenséget, megalázottságot vagy akár fájdalmat okoz, mert hogyha megszűnik a kölcsönösség érzése, a szeretkezés, akkor onnantól kezdve a férfi már gyakorlatilag csak önkielégítést végez a nővel, és hibás az a felfogás, hogy a nőnek ehhez asszisztálnia kellene szerelemből vagy házastársi kötelességből. ("Ha szeretsz, akkor megteszed értem..." kezdetű érzelmi zsarolással is már sok nő érezhette kényszerítve magát olyan szexuális aktusra, ami egyáltalán nem okozott neki örömet vagy egyenesen megalázó volt a számára.) A nők és mi, jóérzésű férfiak is - találóan mondva - szó nélkül végignéztük, ahogy a pornófilmek stílusa odáig fajult, hogy a hímsovinizmus ilyen erőszakosan kisajátította magának a műfajt, ami rendkívül káros társadalmi képet fest arról, hogy hogyan bánunk a nőkkel a magánéletben. Mert aki rendszeresen nézi ezeket a pornófilmeket, az nagyobb valószínűséggel fogja (az érzelmi intelligenciájától függően) tudat alatt átvenni az ott látott rossz viselkedésmintákat, amit akartan-akaratlanul is be fog vinni a saját párkapcsolatába is. Ezáltal az otthonokban, a hálószobákban életre kel a bizarr fikció, amit előtte a stúdióban, csupán üzleti érdekektől vezérelve, ellenőrzött körülmények között vettek fel olyan gyakorlott pornószínészekkel, akik fizikailag egyáltalán nem élvezték magát az aktust, és amit ingyen soha nem is vállaltak volna el. Mégis az általuk bemutatott természetellenes szerepek begyűrűznek és elvárásokká válnak a nőkkel szemben a hétköznapi párkapcsolatokban. Emiatt különösen veszélyeztetettek a gyermekek, akik az otthoni vagy iskolai szexuális felvilágosítás hiánya miatt már jelenleg is ezekből a pornófilmekből tanulják meg a szexet, és az a szülő a legnaivabb, aki azt hiszi, hogy az ő gyereke még biztosan soha nem látott ilyet. Pornó mindig is volt, és mindig is lesz, de remélem Ön sem akarja, hogy a magyar nőket is erre a megalázó célra használják, mert azt látom, hogy egyre több nő indul el ezen a lejtőn, aminek a legalján maguk a férfiak állnak. Szeretném hinni, hogy ezek a gondolatok minden nyelven ugyanazt jelentik a nők számára, de külföldi éveim során rá kellett jönnöm, hogy a lényeges kulturális eltérések miatt ezeket leginkább abban az országban tudom eredményesen érvényesíteni, amelynek kultúráját én magam is a legjobban ismerem - Magyarországon.

Én is kérem Önt, hogy ne legyünk naivak! A fogyasztói társadalom tagjai hajlamosak sokszor azt hinni, hogy mindaz, amit látnak a médiában, csak úgy véletlenül, maguktól történnek, pedig az esetek 99%-ban pontos tervezés eredményei. Az elmúlt majdnem 10 év szakmai elkötelezettsége és tapasztalata az értékesítésben és marketingben betekintést engedett a szakma árnyékos oldalára is, ahol testközelből volt alkalmam megérteni ennek a gépezetnek az összetett működését. Ön ugyan ezt démonizálásnak hívja, de ha egy kicsit jobban tanulmányozzuk, akkor láthatjuk, hogy nem démonok, hanem olyan emberek irányítják - tisztelet a kivételnek -, akik sajnos nem válogatnak a tisztességes és tisztességtelen eszközök között. (Ennek felügyeletére Angliában például teljesen hivatalosan működő szakmai erkölcscsőszök, úgynevezett watchdog szervezetek működnek, amelyek természetes önszabályozással segítik a fogyasztói érdekvédelmet.) Mert ami sokakban nem tudatosul, hogy minden nap profi marketing szakemberek ezrei dolgoznak keményen azon, hogy manipulálják, felkeltsék az igényeinket olyan termékekre és szolgáltatásokra, amiket magunktól lehet hogy soha nem is akarnánk megvásárolni, és az ő munkájukat könnyíti meg a tudatos vásárlók, a gondolkozó emberek szisztematikus leépítése, amihez egy erkölcstelen állam népbutító oktatási rendszere is szükséges. Ilyen rövid idő alatt természetes úton erre nem is tudna kialakulni igény, ezt bizony mesterségesen generálják. Kérem, ne vegye bántásnak, de egy nagyon kényelmes és naiv álláspont azt gondolni bármiről a kapitalista versenygazdaság idején, hogy azért van valamire kínálat, mert erre van igénye az embereknek, mintha ez csak egy ilyen passzív, utánkövető folyamat lenne. Épp ellenkezőleg ez egy nagyon is proaktív folyamat, azért van rá igénye az embereknek, mert a kínálatot nyújtó cégek tudatosan, előre tervezetten felépítik rá az igényt, és ma már egy erős marketinggel szinte bármit el lehet adni.

Tudom, hogy a "kurva" szó sok embernek bántani fogja a fülét, de sajnos Magyarország már régesrég maga mögött hagyta azt a pontot, amikor még szép szavakkal lehetett volna beszélni erről a témáról, mivel a legtöbb probléma már olyan szinten elhatalmasodott, hogy hazugság és önámítás lenne finomkodva szépíteni és tupírozni a tényeket. A probléma felismerése és létezésének elfogadása az első és sokszor legfájdalmasabb lépés a probléma megoldásának irányában. Magyarországon az erkölcsi határvonalak teljesen elmosódtak, sőt sok helyen meg is szűntek, a morális irányelvek fájdalmas hiányát mi sem bizonyítja jobban, hogy például Önhöz hasonlóan a legtöbb ember ugyanolyan bizonytalansággal próbálja fejtegetni azt a dilemmát, hogy vajon hol húzódik a "kurvaság" határa a munkahelyen vagy a magánéletben, és bizony sokuk érezheti úgy, hogy csak a sötétben tapogatózik. A válaszhoz viszont nem kell messzire mennünk, hiszen egész történelmünket átitatta egy erős és rugalmas erkölcsi normarendszer, ami évezredek alatt forrta ki magát és beleívódott az egész magyar kultúrába. Idézzünk csak fel néhány történelmi példát, az Aranybulla korszakalkotó törvényességét, Mátyás király legendás igazságosságát, vagy Széchenyi országépítő nemességét, de nem csak a magyar államférfiak példámutató tettei maradtank fenn a történelem könyvek lapjain, hanem az előttünk élő magyarok hétköznapi életének morális értékei is tovább élnek a népdalainkban, a népmeséinkben, az egész népművészetünkben, amit buta módon más nemzetekkel ellentétben mi egyáltalán nem ápolunk, a magyar folklór utolsó képviselőit legfeljebb csak a külföldiek szokták ámulattal csodálni. Kérem, szánjon pár évet a magyar népköltészet, szépirodalom és történelem műveinek mélyrehatóbb tanulmányozására, és Ön is rá fog jönni, hogy az "én fekete-fehér birodalmam" valójában tele van ragyogó színekkel, és ne feledje, hogy ez nem az Én, hanem a Mi közös birodalmunk, a Mi közös múltunk kincsei. Ha az ember az elméjével és a szívével is megérti az ebben rejlő erkölcsi értékeket, akkor ezeket könnyedén és határozottan fogja tudni átültetni és alkalmazni a mai hétköznapi élet sűrűjében is.

Szinte gyermekkorom óta aktívan foglalkoztat a nők elleni erőszak és társadalmi igazságtalanságok felkutatása és tanulmányozása, amelynek megértésében a témában megjelent könyvek mellett sokat segítettek azok a nők, akik eddigi életem során megtiszteltek a bizalmukkal és elmondták, hogy mi történt velük. Higgye el, nem kérkedésből mondom, de attól félek, hogy én sokkal több "tanmesét" tudnék mondani Önnek, és bár ezek súlyosságát nem lehet összemérni egymással, mert mindegyik eset úgyanúgy egy tragédia, de vannak olyan történetek, amelyek ép elmével nehezen felfoghatók. Ezek mind Magyarországon történtek és történnek jelenleg is, és ráadásul ezek nem ritka, elszeparált esetek, hanem olyan általánosan elterjedt bánásmódról van szó, amely ugyanúgy előfordul a nagyvárosokban is, de minél mélyebbre megyünk az ország vidéki kisvárosai felé, annál brutálisabb esetek kerülnek napvilágra. Már csak emiatt sem lennék képes szó nélkül tovább menni az olyan cikkek mellett, amelyek még egy lökéssel mélyebbre taszítják a magyar nőket ebben az állapotban, és ezután is mindent meg fogok tenni időm és erőm teljéből annak érdekében, hogy minél kevesebb nővel történjenek meg ilyen borzasztó dolgok. Ön elárulja ezeket nőket, amikor azt mondja, hogy miért olyan hihetetlen, hogy van akinek ez a munka megfelelő, mert senki nem fogja nekem bebizonyítani, hogy bármelyik kislány azért született ezen a földön, hogy egyszer majd kurva legyen belőle. Az, hogy ez a lehetőség számára egyszer majd egy elfogadható alternatíva lesz, az csakis a környezeti tényezőktől, a család és a társadalom hozzáállásától függ, és talán Ön nem hiszi, hogy ezeken lehet valaha is változtatni, viszont én PONTOSAN TUDOM, hogy hogyan lehet rajtuk változtatni, és az, hogy ennek mennyi idő múlva lesznek látható eredményei, csak annak a függvénye, hogy hány ember hátráltat és hány ember segít ennek megvalósításában.

Az Ön által elmesélt történet valóban elszomorító, de felhívom a figyelmét, hogy súlyos hibát követ el, ha dicsőíti, üdvözíti az ő áldozatkészségét, és ezáltal mártírrá avanzsálja őt. Pont ez a legkárosabb hozzáállás ma Magyarországon, hogy sokan rengeteg erőfeszítést és akaraterőt emésztenek fel abban, hogy keservesen elviseljék a problémákat, ahelyett, hogy a megoldáson gondolkoznának, büszkeséggel tölti el őket, hogy hosszú éveken keresztül tűrik a szenvedést, ahelyett, hogy azt az erőt és energiát a szenvedés okának mielőbbi megszüntetésére fordítanák. Meg se próbálja megmagyarázni nekem, hogy annak a nőnek miért nem lett volna más választása, mert ha a magyarok nem arra használnák az intelligenciájukat és vehemenciájukat, hogy folyamatosan azt bizonygatják, hogy valamit miért NEM LEHET megcsinálni, hanem arra, hogy valamit HOGYAN LEHET megcsinálni, akkor ez az ország már rég nem ilyen problémákkal küszködne. Hogyha annak a nőnek volt annyi esze és kitartása, hogy megszerezzen egy ügyvédi diplomát, akkor inkább vizsgáljuk meg azt,  hogy mit kellett volna másképp tennie az adott körülmények között, hogy ezt a méltósága feláldozása nélkül érje el. Utólag persze okosabb az ember, de használjuk ezt a tudást arra, hogy megosszuk mindenkivel és megelőzzük, hogy hasonló helyzetben lévő nők is ebbe a csapdába essenek, amibe a legtöbb esetben a tájékozatlanság, az információhiány vezeti őket a reménytelennek és kilátástalannak tűnő helyzetükből. Ön félremagyaráz engem, amikor azt mondja, hogy ennek a nőnek is arcába üvölteném, hogy kurva - az alapvető tényen ugyan nem változtat az a mentegetőzés, hogy ezt milyen okból vagy célból tette, de nincs is erre erkölcsi ítélőbíróság, ahol  emiatt magyarázkodnia kellene, ő csak a saját lelkiismerete és önértékelése felé tartozik elszámolással, ami sokkal nehezebb, mint az embereknek bizonygatni, hogy ő csak egy ártatlan áldozat volt. Én sem szándékozom keresztre feszíteni vagy máglyán elégetni azt a nőt, aki saját döntése által már átlépte ezt a határmezsgyét, és nem is személy szerint őt ítélem el, hanem azt, ami vele történt. Azt pedig csak szomorúan tudomásul veszem, hogy ő elhitte vagy bemagyarázta magának, hogy nincs más választása, és próbálom elemezni, megérteni a vele történteket, hogy segíthessek neki és másoknak is, mert az a legprimitívebb és legkárosabb reakció, hogyha megbélyegezzük és kiközösítjük ezeket a nőket, és ezzel az esélyét is elvesszük tőlük a megújulásra. Viszont pont ezekből az esetekből tanulva nyomatékosan szeretném figyelmeztetni azokat a nőket, akik éppen most készülnek megtenni ezt a lépést, hogy ezzel valójában milyen sokat veszíthetnek, mert az első lépés, hogy aktív társadalmi kommunikácóval, hivatalos tájékoztatással, felvilágosítással és még rengeteg kreatív módszerrel próbáljuk megelőzni, hogy a jövőben bárki is ennek a közelébe tévedjen. Szent meggyőzédesem, hogy a magyar nők ennél sokkal többre hivatottak, mint ahogy az Ön által említett nőnek a története is végül bizonyítja. Az ő esete valóban egy szégyen, de ez nem csak az ő szégyene, hanem azoknak a férfiaknak is a szégyene, akik visszaéltek ennek a nőnek a kiszolgáltatott helyzetével, azoknak a barátoknak is a szégyene, akik tudtak ennek a nőnek a helyzetéről, de nem akadályozták meg, hogy ez vele megtörténjen, vagy ha barát létükre nem is tudtak róla, minden olyan embernek a szégyene, aki ismerte őt, tudta vagy sejtette, hogy mi történik vele, és mégis szemet hunyt felette, és végül minden magyar embernek, így nekem is a szégyenem, hogy a honfitársunkkal, egy Nővel, egy értékes emberi élettel ilyen megtörténhetett Magyarországon. Önnek is és nekem is, minden magyarnak kötelessége és felelőssége, a Mi közös feladatunk azért legalább egy kicsit is tenni, hogy majd eljöjjön az a nap, amikor már ilyen szomorú esetek nem történhetnek meg egyetlen nővel sem az országunkban, az otthonunkban, és hazudik bárki, aki azt mondja, hogy ez lehetetlen, mert minden ember által létrehozott érték, amit az ember rombolt le, azt az ember újjá is tudja építeni.

Addig is maradok tiszteletbeli erkölcscsősze:

Csorba Gábor