Részlet Fekete István: Téli berek c. regényéből.
Tutajos ezt csak úgy mondta, mert nem akarta hosszasan magyarázni, hogy náluk még a nagy rádió is mindig halkan szól. Ezt Ladó Gyula Ákos szigorúan megkövetelte, mert azt tartotta, hogy a hangos rádiózás durva betörés mások lakásába és életébe. Senkinek sincs joga tenyészállatvásári bömböléssel teleordítani más emberek magányát, munkáját, örömét vagy szomorúságát - mondta. "Egy ilyen nagy házban mindig van beteg, mindig van szomorú ember, és mindig van, aki itthon dolgozik. Kinek van joga a szomszédját kiűzni a lakásából, és a dolgozót megőrjíteni, és a rádiójával szétverni gondolatait? Kinek van joga bejönni a lakásomba, akit én nem akarok beereszteni? Ha valaki a kályha csövét átvezetné a falon, és a füstöt átvezetné hozzám - súlyosan megbüntetnék, mert az egészségrontás. Hát ha a rádió idegrongáló, munkazavaró, beteg embertársak nyugalmát és gyógyulását akadályozó lármája átjön a lakásomba, az nem egészségrontás? Nincs úgyis elég lármában részünk? Mikor döbbennek végre rá az emberek, hogy az ő lakásuk és életük nem terjedhet az én lakásomba, mert ehhez nincs joguk? Sem este tíz óra előtt, sem utána. Százezrek remélik, hogy az utcai csendrendelet után sorra kerül a lakások csendrendelete is. Rádiózzon mindenki magának, és ne kalandozzon vidám muzsikával más lakásában, ahol talán egy fájdalomtól amúgy is félőrült anya hajol haldokló gyermeke fölé...
1959
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése